Kosár

Üres
A kosár jelenleg üres

Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban - a tanyapedagógia

Rendezvény dátuma: 2013. február 04.
Helyszín: Budapest
 

Febrár 04-én, a Vidékfejlesztési Minisztériumban megrendezésre kerülő program alapvető célja, hogy átélhetővé tegye a gazdálkodást, a növénytermesztést, az állattartást és a termékfeldolgozást az iskolások számára, hosszabb távú célkitűzése pedig, hogy az így szerzett ismeretek alapján a gyerekek nyitottabbak legyenek a gazdálkodásra, valamint az élelmiszerek és a táplálkozás tekintetében tudatosabb fogyasztókká váljanak.

A „Pedagógiai program a tanyák és a hagyományos gazdálkodás megismeréséért” elnevezésű projektet 2011 elején együttműködésben kezdte el kidolgozni több civil szervezet hazai, illetve francia tapasztalatok alapján. Franciaországban ugyanis a gyerekek vidéki élettel való megismertetése jelentős múlttal és színes szakmai tartalommal működik. A résztvevők szakmai előadásokat hallhatnak a program eddigi múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

A rendezvény a „Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban, pedagógiai program II. szakasz” című projekt részeként jött létre, amely a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával valósul meg.

Jelentkezés és Bővebben a csatolt MEGHÍVÓBAN

http://www.mnvh.eu/hirek/200/20130121/szakmai-tanacskozas-tanyapedagogiarol

 
Szervezők:
 

Térkép

tanyapedagógia
 
 
Kategória: Előadások

Bejelentkezés

RSS
feliratkozás