Kosár

Üres
A kosár jelenleg üres

Őshonos gyümölcsöst avattak Béren- avagy: GYÜMÖLCSÖZŐ MAGYARORSZÁGOT ÉPíTENEK!

2011. december 07.
Őshonos gyümölcsöst avattak Béren- avagy: GYÜMÖLCSÖZŐ MAGYARORSZÁGOT ÉPíTENEK!

Minden program annyit ér, amennyit helyben megvalósítanak belőle! Egyelőre még csak gyümölcsösök tagjai a Közösségi Tanulókert Hálózatnak, amelynek célja az eltűnőfélben lévő tájfajták megőrzése és elterjesztése, jövőre azonban a zöldségekre, gyógy- és fűszernövényekre is kiterjesztik a programot.

A Nógrád megyei Bér evangélikus egyházközségében december 6-án adták át hazánk első, tájfajtákat őrző közösségi tanulókertjét. Természeti örökségünk megóvásáért és értékeink megtartásáért a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Fülöp Sándor kezdeményezésére még 2011 szeptemberében írt alá együttműködési megállapodást több egyházi vezető, szakmai és civil szervezet, valamint Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kezdeményezéshez a mai napig több mint negyven templom- és iskolakert csatlakozott, amelyek területe összesen több mint százezer négyzetméter. A Közösségi Tanulókert Hálózat célja minél nagyobb egyedszámban elterjeszteni a Kárpát-medencéből származó ritka tájfajtákat. Elsőként 2011 októberében, a Béri Evangélikus Egyházközség templomkertjében ültettek ötven őshonos gyümölcsfát (almát, szilvát, körtét és cseresznyét) a kezdeményezés támogatói, köztük a zöld ombudsman és munkatársai. Az előkészületi munkákban Thuránszky István lelkész közreműködésével helyi lakosok, valamint a Bükki Nemzeti Park szakemberei is részt vettek.

A helyi tájfajták eltűnése nagy veszteséget jelentene, hívta fel a figyelmet Ángyán József a béri kert átadása után. Szerinte ezeket az évszázadok alatt természetes úton és paraszti nemesítéssel kiválogatott fajtákat össze kell gyűjteni, a sokszínű Kárpát-medence értékeit meg kell őrizni és tudatosítani a létezésüket. Az efféle kezdeményezések, amelyek önerőre, valamint a helyi közösségekre építenek, „az egyetlen normális, józan paraszti ész szerinti utat” jelentik, segítenek az ország talpra állításában és önrendelkezésének visszaszerzésében – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, a programba a helyi közösségeket és a történelmi egyházakat is sikerült bevonni, így a hagyományos értékek felszínre hozása segítségével közösségteremtő ereje is van. Az államtitkár emellett bejelentette, hogy a programot jövőre kiterjesztik a zöldségekre, gyógy- és fűszernövényekre, sőt, a génmegőrzés és a szaporítóanyag-ellátás rendszerét is újraépítik.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a programban rejlő munkahely-teremtési lehetőséget emelte ki, és köszönetet mondott azért, hogy partnerek lehetnek egy olyan programban, amely – szó szerinti értelemben is – gyümölcsözővé teheti Magyarországot. A püspök előzőleg megáldotta a kertet.

Szabadkai Andrea, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnökségi tagja közölte, hogy a szervezet internetes oldalán bárki csatlakozhat a Közösségi Tanulókert Hálózathoz, így szakmai segítségben, többek között génbanki szakemberek tanácsaiban, ajánlásaiban részesülhet. A tápiószelei génbank jövőre hat helyszínes országjáró körutat szervez, amely során az intézmény munkatársai tanulókerteket látogatnak meg az adott régió fajtáival, és a helyi gazdákkal kihelyezési szerződéseket köthetnek. A csatlakozó kertek részére is hozzáférhetőek leszek fajtaismertető lapocskák, először a gyümölcsök témában.

Bér és környéke elesett terület - emelte ki Pekár István, a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke, ahol előfordul, hogy egy településen több a ház, mint a lakos, ugyanakkor ez a közösség élni akar. Ha az egész ország összefog, megújulhat a magyar vidék, a falvaknak azonban nem csak külső segítségre kellene szorulnia, hanem azt saját rendszerükbe beépítve fejlődni, amihez öntudatra is szükségük van.

Grédics Szilárd, a Bükki Nemzeti Park igazgatója szerint még éppen az utolsó pillanatban indult a kezdeményezés, mivel a tájfajták nagy része egykori uradalmi gyümölcsösökben található, amelyek akár több mint száz évesek is lehetnek, és sokszor már csak műholdfelvételek őrzik a nyomukat. Megmentésük többek között azért is fontos, mert más, ritka fajoknak is menedéket adnak, a kertek kihelyezett génbankot jelentenek, de akár közvetlen gazdasági hasznot is hajthatnak, hiszen az ősi fajták íze, zamata alternatívát jelenthet a nemzetközi piac gyümölcseihez képest. Forrás: VM VKSZI

Az MNVH várja azon közösségek jelentkezését a közösségi tanulókert hálózatába, amelyek a táji adottságoknak megfelelő fajták megőrzését és a közösségi tanulás újjáélesztését tűzték ki célul. A hálózat tagjainak az MNVH szakmai segítségnyújtást is biztosít.

 

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) III. tengelyes szakosztályi programjának részeként közösségi tanulókert hálózatot hoz létre őshonos tájfajtáink megőrzéséért és a közösségi tanulás újjáéledéséért. A hálózatba várjuk azon közösségek jelentkezését, amelyek ilyen kert kialakítását tervezik - vagy már folytatják. A program előzménye a Kárpát-medencei Gyümölcsész Hálózat létrejöttével született megállapodás, amelyben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Fülöp Sándor kezdeményezésére 2011 szeptemberében együttműködési megállapodást írt alá több egyházi vezető, szakmai és civil szervezet, valamint Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Az MNVH többféle módon segíti az újonnan csatlakozó kerteket, amennyiben erre igénye van, és ezt előre jelzik. Szükség esetén génbanki szakemberek végzik az induló kertek fajtaállományának felmérését, a kiválasztott fajtákat illetően pedig szakmai útmutatást adnak. A fajtákat a közösségi kert az intézetektől piaci áron megvásárolhatja, illetve a kért helyi fajtákat és kiválasztott tájfajtákat - ha nincsenek készleten - megrendelheti a következő és a rákövetkező évre is. Beazonosíthatnak kért, a közösség által „talált” fajtákat, azokat leszaporítva és „visszaszolgáltatva”.

Szakmai segítők által is kaphatnak segítséget (ezek folyamatosan bővülő listája a cikk alján található), akik kertgondozási tanácsokat adnak, valamint bemutatókat tartanak. A szakmai segítségnyújtásban, a helyi fajták felkutatásában aktívan részt vesznek a Kertbarát-kör helyi tagjai. A Biokultúra Szövetség területileg illetékes szervei, tagjai a közösségi kertekben szakmai, technikai segítséget nyújtanak, ezáltal új, környezetkímélő védekezési eljárások sajátíthatók el.

A Kárpát–medencei Gyümölcsész Hálózat szakemberei terepi segítséget nyújthatnak. A hálózat többek között együttműködik az állami génmegőrző intézményekkel tájfajták felkutatásában, azonosításában és vizsgálatában, valamint közreműködik a képzésekben, tapasztalatcserében, gyűjtésben és gyümölcsfák kihelyezésében, nyilvántartja saját fajtaállományát. Az MNVH emellett évente tíz új kertben a közösségi tudás, a jó gyakorlatok átadásával rendezvények megvalósulását segíti, szerződéses formában, és szakmai fórumokat tart.

Az MNVH a csatlakozó kertek elérhetőségét, programjait, ezek beszámolóit, mint jó gyakorlatokat, ötleteket megjeleníti honlapján, valamint kezeli az adatbázist és minden évben kiadja az Év Közösségi Mintakertje címet. A cím birtokosa az éves programjai alapján lesz jogosult a címre. A mintakertek tájfajta szaporítóalanyok gazdáiként és kiemelt szakmai ismereti helyszínekként is működnek.

Az Év Közösségi Mintakertje címet - eddigi munkája elismeréseként - Kovács Gyula kapja meg Pórszombatról, aki az önkéntességi programokat mutatja be a „Tündérkert program” alapján. A hálózati szaktanácsadás keretében terepi nyílt napokat szervez a „fagondnokok” és a közösség, valamint a hálózat más tagjai részére, ezenkívül tájfajta szaporító állomány területen fordulhatnak hozzá más induló kertek. Szintén megkapja a mintakert címet a drávafoki-markóci Ormánság Alapítvány, ahol a közösségi kert fagondozási, védekezési, megőrzési munkálataiba és a gyümölcsfeldolgozásba való közösségi bevonás mellett egyéb praktikákat ismerhet meg az érdeklődő nyílt mintakerti programjaik során.

Az MNVH szakosztályi programjaként a hálózat segítésére 2012-ben hat helyszín bevonásával „Tápiószelei génbank országjáró körutat” szervez. A génbank szakemberei felkészülnek az adott térség jellemző zöldség tájfajtáival, érdeklődő gazdákkal kihelyezési szerződést is köthetnek, illetve szívesen vesznek beazonosítandó vagy leszaporítandó fajtákat a közösség tagjaitól.

A hálózat tagjaként a közösség vállalja a kert működtetését, továbbá a kertet a helyi közösség bevonásával szakszerűen, életszerűen gondozzák. Évente minimum négy, az ismeretek és jó gyakorlatok átadásával egybekötött nyílt közösségi eseményt hirdetnek meg. Az MNVH részére a programokat legkésőbb két héttel a program előtt elküldik, és ezekről rövid beszámolót, jelenléti ívet, a kertről pedig fotódokumentációt készítenek, amelyeket online elküldenek az MNVH részére, az info@elotisza.hu címre. A meghívón és a jelenléti íven feltüntetik az MNVH logót.

Jelentkezési lap alól a kapcsolódó állományokból letölthető!

Jelentkezni a csatolmányból letölthető jelentkezési lap kitöltésével lehet. Kérjük a kitöltött jelentkezési lapot szíveskedjen elküldeni a Budapest, 1223. Park u. 2. (MNVH) címre, valamint word formátumban csatolva Szabadkai Andrea részére, az info@elotisza.hu e-mail címre.


A program szakmai segítői (folyamatosan bővülő lista):

- Tápiószelei Agrobotanikai Intézet
Tájfajta zöldségfélék.
Kapcsolat: www.rcat.hu
- Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató Intézet
Bogyósgyümölcsűek (szamóca, málna, szeder, ribiszke) fajtaelőállítása, szaporítóanyag-értékesítés, kiterjesztve a tevékenységet néhány kevésbé ismert és termesztett gyümölcsfajra, így a homoktövisre, az áfonyára, a bodzára, a feketegyümölcsű berkenyére és a somra. Szaktanácsadás, kutatás.
Kapcsolat: www.gykut.hu
- Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft.
Meggy, szilva és alma tájfajták felkutatása és begyűjtése, beszemzése a kísérleti telepen, a nagyüzemi termesztésben bevált dió, alma, meggy, szilva legjobb egyedeinek kiválasztása és előzetes törzskönyvezése, valamint a gyümölcs termőtájak felkutatása, térképezése, a felvett adatok feldolgozási módszereinek kimunkálása. Kapcsolat: www.ujfehertokutato.hu
- Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft.  (Érd és Budapest)
Az érdi kisérleti telepen faiskola, főként cseresznye és meggy dió, mogyoró és gesztenye fajták és nemesítésük, szaktanácsadás.
Kapcsolat: www.resinfru.hu
- Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.
Kajszibarack fajtakutatás (nemesítés, honosítás, szelekció), szilva fajtakutatás, fajtaajánlások, faiskolai tevékenység, szaktanácsadás.
Kapcsolat: www.cefrucht.hu
- Kárpát –medencei Gyümölcsész Hálózat
Fajtafelmérés, gyakorlati oktatás, szakmai tanácsadás, szaporítás.
Kapcsolat: Lantos Tamás - ormansagalapitvany@gmail.com, tel.: 06 20/347 2686.
- Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi)
Bio szaktanácsadás, tájfajta adatbázis, ismertető anyagok, képzés. On-farm hálózat a hazai bioágazat fejlődéséért.
Kapcsolat: Dezsény Zoltán - zoltandezseny@gmail.com ; tel.: 06 20/394 7971. http://www.biokutatas.hu/
- Magyar Biokultúra Szövetség
Biogazdálkodási elméleti és gyakorlati tanácsadás.
Kapcsolat:  www.biokultura.org
- Kertészek és kertbarátok Országos Szövetsége
Elméleti, gyakorlati tanácsadás, fajtafeltérképezés.

 

Kapcsolódó állományok

Bejelentkezés

RSS
feliratkozás